Gémes Levente már biztosan érmes a budapesti U23-as Eb-n
Gémes Levente elődöntős, míg Király Balázs, Horváth Laura és Dobos Rebeka negyeddöntőbe jutott a budapesti U23-as ökölvívó Európa-bajnokság keddi versenynapján.
Gémes ezzel már biztosan érmes, és a pénteki elődöntőben a lengyel Mateusz Urban ellen mehet a fináléért.Hét magyar bokszoló lépett ringbe kedden a hazai rendezésű U23-as Európa-bajnokság harmadik napján. A Nemzeti Sport beszámolójas szerint délelőtt Horváth Laura (54 kg) igazán figyelemre méltó, remek boksszal nyert a spanyol Daniela Burgos ellen úgy, hogy számoltatott is az ellenfelére. Az MTK-s lány az éremért szerdán a lengyel Nikola Prymaczenko ellen lép szorítóba. Dobos Rebeka (57 kg) ugyanezt, ugyancsak holnap, a szlovákiai Lovas Bibiana ellen teheti meg, miután ellentmondást nem tűrő, kemény bunyóval simán megverte a román Miria-Daiana Andort.
A délelőtti program magyar zárásaként a szupernehézsúlyú Szabó Bence húzott kesztyűt, akinek nem volt túl sok esélye az angol Damar Thomas ellen, és a kőszegi fiú a becsületes helytálláson túl nem is volt többre képes, pontozással maradt alul.
Gémes ezzel már biztosan érmes, és a pénteki elődöntőben a lengyel Mateusz Urban ellen mehet a fináléért.Délután aztán magyar nagyüzem volt a BOK-csarnok két szorítójában. Először Horváth Laura testvérének, Kármennek volt jelenése, aki hatalmas meccset bokszolt az olasz Martina Vassallóval, két menet után úgy tűnt, nyerhet is, ám két megnyert menet után a finisben kétszer is számoltatott rá az ellenfél, és a létező legkisebb különbséggel a maga javára fordította az 54 kilós negyeddöntőt. A 60 kilós Hippeller Pannának (aki az 57 kilóba visszafogyó Dobos helyére került be az Eb-csapatba) igazából nem volt győzelmi esélye a cseh Barbora Maxová ellen, és nem is borult fel a papírforma.
Gémes Leventével illett volna kezdeni, hiszen férficsapatunk legtöbbre taksált bunyósai közül eleve neki volt a legjobb sorsolása, és a szegediek junior-vb-ezüstérmese valóra is váltotta az esélyét. A török Terzi Alperen ellen kiválóan kezdett, egy pontos ütés után számolt is ellenfelére a mérkőzésvezető, kicsivel végig határozottabb volt, és brusztos záró menet után győzött.
Gémes ezzel már biztosan érmes, és a pénteki elődöntőben a lengyel Mateusz Urban ellen mehet a fináléért.Király Balázs a nyitó körben aratott győzelme után már a nyolc közé jutásért folytatta, és remekül kezdett a lengyel Michal Perzchala ellen. A folytatásban kiegyenlítetté vált a meccs, de a magyar 80 kilósnak helyén volt a szíve, és ő jutott be a nyolc közé. Szerdán az éremért az angol Bobby Wallace következik.-forrás:upsport



