Kilenc magyar utazhat a korosztályos vb-re
A Magyar Triatlon Szövetség kihirdette a magyar válogatott
keretét az októberi világbajnokságra. Az U23-as kategóriában öt, a
junioroknál négy indulónak szurkolhatunk.
Ausztráliában, Wollongongban rendezik meg az idei év triatlonos célversenyét, a világbajnokságot, amelyen az U23-asok és a juniorok is megméretik magukat. A tavalyi vb igen emlékezetesen alakult magyar szempontból, az esemény tulajdonképpen feltette a koronát a valaha volt legeredményesebb évadra; a viadalon az U23-asok között Horváth Karol arany-, Kiss Gergely bronzérmet ünnepelt, a juniorok mezőnyében Szalai Fanni hajszállal maradt le az első helyről, a mixváltó (Szalai és Kiss Kropkó Márta, valamint Dobi Gergő társaságában) pedig a dobogó harmadik fokára állhatott fel.
Közülük Kiss kivételével mindannyian rajthoz állnak Ausztráliában, a vb-sorozat utolsó állomásán, ráadásul mindannyian az utánpótlás-kategóriák egyikében.
A világbajnoki címvédő Horváth Karol idén áprilisban a honlapunknak elárulta, hogy az aranyérme óta még motiváltabban készül, így extrán fájó lehetett, hogy egy elhúzódó sérüléssel is meg kellett küzdenie az elmúlt hónapokban, ami miatt többek mellett a korosztályos Eb-t is kihagyta.
Szeptemberben viszont visszatért a pályára, így bő egy hónapja lesz, hogy felvegye a megfelelő ritmust.
A többiekről sem szabad megfeledkezni, hiszen számos alkalommal bizonyították idén (is), hogy odaérhetnek a legjobbak közé.
Szalai Fanni a júliusi Eb-2. helye után a vb-n aranyat szerezne, amire másodéves ifjúságiként is minden esélye megvan. A Kropkó testvérek, Márta és Márton már a felnőttek között is letették a névjegyüket, Wollongongban pedig az U23-asok mezőnyében bizonyíthatnak.

Ők egyaránt bronzéremnek örülhettek az említett kontinensviadalon,
ráadásul a felnőttek között a mixváltó tagjaiként, amelyben Szalai is
versenyzett, sőt a szintén világbajnoki induló Kovács Gyula is.
A magyar utánpótláskorú indulók az ausztráliai vb-n:Junior: Szalai Fanni, Szobácsi Laura, Holba Zsombor, Trungel-Nagy ZalánU23: Horváth Karolina Helga, Kropkó Márta, Dobi Gergő, Kovács Gyula, Kropkó Márton - forrás:upsport



