Kuanghszi körverseny - Valter Attila három szakasz után a tizenharmadik összetettben
Valter Attila a tizedikről a tizenharmadik helyre esett vissza az összetettben a harmadik szakasz után a kuanghszi országúti kerékpáros körversenyen.
A 27 éves magyar bringás a csütörtöki, Csinghszi és Pama közötti 214 kilométeres etapon három másodperccel a főmezőny mögött, a 81. helyen ért be. Az élen az eddigi mindhárom szakaszt megnyerő francia Paul Magnier áll a procyclingstats szakportál alapján.
A 2020-as Tour de Hongrie-n győztes Valter a keddi nyitóetapon szökésben volt és begyűjtött két másodperc jóváírást, szerdán pedig a 64. helyen, Magnier-ével azonos idővel tekert be.
Az összetettben az éllovastól 28 másodperc hátránnyal álló Valternek a vasárnapig tartó kínai viadal az utolsó versenye a Visma-Lease a Bike csapatában, és a következő három idényben a Bahrain Victorious kerékpárosa lesz.