Sorozatban negyedszer Európa legjobbja a magyar junior triatlon-csapat
A magyar junior triatlon-csapat 2025-ben sorozatban negyedik alkalommal végzett az élen a nemzetek közötti pontversenyben, ezzel pedig ismét elnyerte az Európa legjobb junior válogatottjának járó címet.
A csapatelsőség mellett az egyéni kontinentális ranglistát is uralják a magyarok: a fiúknál Holba Zsombor az első, Trungel-Nagy Zalán a második, míg a lányoknál Pusztai Dóra a második, Kropkó Jázmin pedig a harmadik helyen végzett - tájékoztatta a magyar sportági szövetség kedden az MTI-t.
Az Európai Triatlon Szövetség hivatalos 2025-ös rangsora alapján Magyarország 9222 ponttal, magabiztosan végzett a nemzetek közötti junior rangsor élén, megelőzve olyan triatlonban erős nemzeteket, mint Svájc (7941 pont) és Franciaország (6813 pont).
"Ez a győzelem a magyar triatlon egyedülálló dominanciáját mutatja, hiszen a 2024-es, 2023-as és 2022-es sikerek után a magyar utánpótlás negyedik éve bizonyul a legerősebbnek a kontinensen zajló versenyek eredményeit összesítő rangsorban" - áll a szövetség hírlevelében.
"Az
európai junior ranglista mindkét nemben egy teljes csapat egész éves
teljesítményét veszi figyelembe, ezért valós tükröt állít egy adott
ország utánpótlásának állapotáról, annak nemzetközi helyéről. Az, hogy
ezt a rangsor évek óta Magyarország nyeri, azt jelenti, hogy széles és
minőségi alapra építhet az elit sport is, ami minden bizonnyal az
eredmények további javulását eredményezi. A kiváló utánpótlás képzésért
elismerést érdemelnek a műhelyek, melyek munkájához a Magyar Triatlon
Szövetség igyekszik megfelelő kereteket és támogatást biztosítani" - emelte ki Lehmann Tibor, a Magyar Triatlon Szövetség szakmai alelnöke. -forrás:MTI


