Triatlon vb-sorozat - Tizenkét magyar indul az ausztráliai döntőben

2025.10.15

A magyar csapat több éremesélyes versenyzővel várja a triatlon világbajnoki sorozat csütörtöktől vasárnapig sorra kerülő döntőjét az ausztráliai Wollongongban.

"Nemcsak a részvétel a fontos, azzal az elvárással érkeztünk, hogy minden versenyző váltsa be azokat az esélyeket, amikre hivatott" – fogalmazta meg a csapattal szembeni elvárásokat a helyszínen Lehmann Tibor, a Magyar Triatlon Szövetség szakmai alelnöke.

Lipták Tamás szövetségi kapitány elmondta, a versenyzők egy része Wollongongban, a pályához közel lakik, a másik fele alig húsz kilométerre a verseny helyszínétől, ami szintén kényelmes távolságnak mondható.

Hozzátette, Ausztráliában csak most lett tavasz, a víz ezért tizennyolc és fél fokos volt az első méréseik alapján, azaz neoprénes úszásra számítanak.

"A tavalyi szereplésünk a négy éremmel extra volt, ezúttal a két érem lehet a realitás, de a versenyzőink jó formában vannak, sok fog múlni az átálláson"

- hangsúlyozta.

Csütörtökön az U23-asok (Dobi Gergő, Kovács Gyula, Kropkó Márton, Horváth Karolina, Kropkó Márta), pénteken a juniorok (Holba Zsombor, Trungel-Nagy Zalán, Szalai Fanni, Szobácsi Laura) állnak rajthoz.

Szombaton a paraversenyzők (Mocsári Bence) és a korosztályos vegyes váltók (magyar vegyes váltó) lesznek érdekeltek, vasárnap pedig következik az elitverseny Lehmann Csongorral és Dévay Márkkal.

Lehmann Csongor esetében a dobogós esélyeket az eddigi eredmények mellett a hatalmas rutin is erősíti, ezt emelte ki edzője, Lehmann Tibor:

"Csongor 2018-ban junior-vb-t nyert Ausztráliában, és minden évben versenyzünk az ehhez hasonló időzónában lévő Távol-Keleten, úgyhogy sok rutinunk van már e tekintetben is. Nagyon jól sikerült neki az augusztusi és a szeptember végi edzőtábora, ahogyan a különböző sorozatokban is sikeresen szerepelt. A Supertri-győzelme után hazajött Tiszaújvárosba, hogy ismerős körülmények között töltődjön fel mentálisan. Mivel az ő versenye lesz a legkésőbb a vb-döntőn, ezért ő utazott ki a legkésőbb."

Lehmann Csongor egy hete úgy nyilatkozott, szeretne dobogóra kerülni, és ezzel előre lépni összetettben az ötödik helyről.-forrás:MTI